Horgászat a Dráván

Noha az akárhová teszem a horgomat halat fogok idő már lejárt, azért a Dráva ma is rengeteg halat rejt. Persze az itteni horgászat nem hasonlítható össze a Tisza-tó agyontelepített és unalmas sablon pontyos, kárászos, keszeges dömpingjével, de a folyó autentikus halfaunája, a minden kapásra más halat fogok izgalma, a folyóvízi horgászat egyedisége, és a táj szépsége akkora élmény, amit máshol biztosan nem lehet átélni.

A tudományos vizsgálatok szerint, a Drávában több mint 60 féle hal él, köztük olyan ritkaságok, mint a dunai galóca, leánykoncér, botos kölönte, magyar vagy német bucó, stb. A számos védett faj miatt nem árt különösen figyelmesnek lenni, és ha nem vagyunk biztosak az adott fogás beazonosításában, inkább engedjük vissza halunkat. Mindentől függetlenül, csak azokat a halakat vigyük haza, amelyeket tényleg el is akarunk fogyasztani, egyébként legyünk igazi sporthorgászok! Mert azért van mire horgászni, ahogy galériánkban is látható: https://varadrava.hu/fogasok/

Vízvár környékén az élővízen legbiztosabban fehér halakra mehetünk. Megtalálható az összes keszegfaj, a paduc, rengeteg a domolykó, a jász, a márna, és főleg a balin. A lassúbb és mélyebb vízű visszaforgókban, partoldalakban harcsát találunk, de az őszi szélvizekben és akadókban csukára és süllőre is eredményesen próbálkozhatunk. A folyó viszonylag gyors sodrása ellenére is szédületes méretű amurokat rejt, a lecsendesedő vízű öblök nádszegélyeiben 10 – 15 kilós példányok jelennek meg az etetésen. A téli megpróbáltatásoktól vissza nem riadó horgászok számára hatalmas élményt jelenthet egy decemberi esti menyhalazás a kövezésen.

Izgalmas horgászhely a zátony vége

Horgászhely a zátony oldalában

Noha a helyismerettel nem rendelkező, folyóvízi horgászatban járatlan pecás számára nem könnyű jó horgász helyet és ideális horgászmódszert találni, munkatársaink segítségükre lesznek ebben. Külön szolgáltatásként motorral felszerelt csónakot biztosítunk az önálló portyázáshoz, vagy pedig etetett, speciálisan horgászatra kialakított helyekre visszük el vendégeinket. Ezeket a helyeket hosszas keresgélés után, olyan pontokon alakítottuk ki, ahol a víz garantáltan haltartó helyeket rejt.  A part és a növényzet karbantartásával huzamosabb ott tartózkodásra is alkalmas felületet alakítunk ki, ahol sátor- és tűzrakóhely, esetleg asztal, pad, esőbeálló teszi élvezetessé a horgászatot. Ezekhez a helyekhez erjesztett szemes etetőanyagot is biztosítunk. (További részleteket, árakat az Árak pontban, a Szolgáltatásoknál talál.)

Ezeken a helyeken általában több víz típus van, pl. egyszerre horgászhatunk a nádszélen legelő óriás amurokra, a sebes vízben cikázó balinokra, és a kövezés mélyén meghúzódó harcsákra.

A víz marta part ígéretes hely

Horgászmódszerek a Dráván: A folyón a klasszikus, gyors folyású vizeken alkalmazott módszerek a legcélravezetőbbek, így a hagyományos fenekezés és feederezés. A meder meghorgászásakor ügyeljünk arra, hogy akár 100-150 grammos súlyokat, kosarakat használjunk, mert a gyorsan áramló víz mindent elvisz. A meder általában kopogós kavicsos, homokos, de a mellékágak torkolati részein, vagy a lefűződésekben komolyabb iszapréteg is kialakulhat. Sikerrel kecsegtethet a görgetés a mederben, míg az öblök nyugodt vizeiben simán elővehetünk egy match, vagy bolognai botot is. A hajnali és alkonyi órákban az egyik legcélravezetőbb módszer a pergetés. A balin-jász-domolykó hármasa mindenütt jelen van, a gyorsan áramló vízben hihetetlen élményt nyújt a fárasztás, a megfogott példányok súlya pedig gyakran egy kiló felett van, a balinok között nem ritka a 3-4 kilós példány sem.

Ha a csalikat nézzük a csonti és giliszta mindig bejön, a békés nagy halak, talán a rengeteg ilyen típusú etetés miatt, előnyben részesítik a erjesztett kukoricát.

Nagyobb víznél hatalmas gödröket is találunk, (igény szerint külön szolgáltatásként halradart is biztosítunk), és noha a kuttyogatás inkább a lenti szakaszokon elterjedtebb módszer, azért itt is érdemes próbálkozni.

Ősszel, csónakból a kanyarokban helyenként tonnaszámra megakadt fák, tuskók között érdemes süllőre mártogatni. Késő őszi időkben a szélvizekben, de főleg a lefűződések tökleveleseiben mindenképpen csukázni kell, ahol a klasszikus élőhalas, úszós módszer mellett jól jön a támolygó kanál is.

Fontos tudni, hogy az átlagosnál erősebb damillal és szereléssel horgásszunk, javasolt a fonott zsinór használata. Mint minden vízen, itt is fontos az intenzív etetés. A gyors sodrás miatt inkább süllyedő, egészen keményre gyúrt, nagy méretű gombócokban gondolkodjunk. Sikeres még a lekötött rachel-zsákban lesúlyozott kioldódó etetés, de kérjük a zsákot soha ne hagyja a vízben a horgászat befejezése után.

A településen horgászbolt nincs, legközelebb a bő 20 km-re lévő Barcson, vagy Nagyatádon találunk jól felszerelt üzletet, de a hirtelen lefogyott alapfelszerelés kapcsán (úszó, ólom, horog, etetőanyag) számítson az Éden Park személyzetére.

Horgászat előtt érdemes tisztában lenni az aktuális vízállással. Erősen áradó víznél,  – kb. Őrtilos 150 cm és Barcs 200 cm feletti érték – nem javasoljuk a folyón való horgászatot, sőt szélsőséges vízállás esetén a vízre szállást sem.

Horgászatra a legideálisabb a Vízvár-Heresznye mércén mért 300 – 450, vagy a Barcs mércén mért mínusz 50 + 100 cm közötti tartomány.

Az aktuális vízállásról itt tájékozódhat: http://www.vizugy.hu/?mapModule=OpGrafikon&AllomasVOA=F8B86E5C-667A-4500-91E1-AC179C45F298&mapData=Idosor#mapModule

FONTOS: A környezet és természetvédelme közös ügyünk. Kérjük segítsen Ön is a Dráva és környéke természeti értékeinek megőrzésében. Soha ne hagyjon semmilyen szemetet a vízben, vagy a parton, lehetőleg szerves anyagokat sem. Horgászat közben ügyeljen arra, hogy ne háborgassa feleslegesen az állatvilágot, figyeljen a védett növényekre, állatokra. Nemcsak azért mert a teljes hazai Dráva a Duna-Dráva Nemzeti Park része, hanem mert Ön is szeretné, ha majd gyermekei, unokái is élvezhetnék az itt található szépséget.

Kukkantson bele egy alkonyi pergetésbe apálykor, a falu alatti ruganynál:

Parti horgászhelyek a faluban:

1. Amennyiben a Dráva nem teszi lehetővé a horgászatot, vagy csak nincs kedve kimozdulni a Parkból, remek horgászlehetőséget biztosít saját tavunk. A megközelítőleg 1200 m2-es tóban bőven helyeztünk el halat, hogy a fogás élménye garantált legyen. Részleteket ezen a linken talál: https://varadrava.hu/tavunk/

1. Akár gyalog is könnyedén lesétálhatunk pecázni a falu alá. Az út (Dráva utca folytatása), egészen a kőruganyig visz el bennünket, végig egy mellékág mentén, amely szépen horgászható. Megjelölt hely egy vesszőfonással langós vizet képző partszakasz, amely főleg nagyobb vízkor adhat halat. A parton, végig a ruganyig több helyet is találunk, a víz végig alkalmas fenekezésre, pergetésre. Igazán mély vizet a rugany tövében (3-4 m), annak túloldalán (2-3 m) de főleg a végén, a spiccen (5-6 m), már a főágon találunk. Ezeken a részeken keszegfélékre, domolykóra, jászra és balinra, éjjel harcsára érdemes próbálkozni.

A rugany töve

Kilátás a nyílt vízre

A kis öböl

A kis öböl ősszel

Ha nem megyünk le az úton a vízig, hanem 100 m után az első ösvényen jobbra fordulunk, néhány perc után a mellékág lefűződött öbléhez jutunk, amely közepes és nagyvíz esetén remek horgászhely.  A nyugodt vízben elsősorban kárász és keszegfélék vannak, ősszel rengeteg csuka húzódik be ide, nyáron pedig hatalmas amurok legelnek a parti nádban. Ez utóbbiak megfogása igazi kihívás, nem csak méretük, hanem a melegben lanyha kapókedvük miatt is.

2. A felszerelés szállítása miatt inkább már autóval érdemes elmenni egy másik remek helyre. A szomszédos Ady Endre utca végén ereszkedünk le egy művelt mezőgazdasági területre. Az évente változó irányba kialakított földúton célozzuk meg az erdő szélét és a mellette haladó úton haladjunk lefelé. Kb. 1 km után érjük el a vizet. Itt a Dráva hatalmas öblöt mar a löszös partba, előtte kis szigeteket képezve. kép A csücsök rég elomlott rugany rejt, mély 4-7 méteres vízzel, komoly akadókkal. Harcsára, süllőre próbálkozhatunk itt, télen menyhalra. Az öbölben keszegezhetünk, balinozhatunk, illetve a parton visszagyalogolva a mellékág partján a fák alatt idilli horgászhelyeken próbálkozhatunk a sodrás szélén feederezni, fenekezni. Keszegfélék, domolykó, jász, góliát kárászok gyakran akadnak.

A csücsök vége

Mellette zátony, nyugodt öböllel

3. Szintén autóval javasolt a Vízház melletti mellékág (állóvíz) meglátogatása. A fő úton Berzence felé indulunk el, áthaladunk a vasúti átjárón, majd 520 méter után az első jobb kanyarban, balra találjuk a lefordulási lehetőséget egy nem túl jó minőségű földútra. Ismét keresztezve a síneket már rohanunk is lefelé a meredek lejtőn az ártérre. Végig egyenesen haladva, a sorompó után (amely nincs mindig nyitva) az út egyenesesen nekimegy a Nemzeti Park Vízháznak nevezett épületének, amely mellett leparkolhatunk. A kerítés mellett nyíló, az épület mögé vezető keskeny ösvényről rengeteg jó horgászhelyet találunk. Rögtön az elején hatalmas parti bemaródások, 5-6 m-es gödrök vannak a bokrok tövében, majd ahogy haladunk feljebb egyre sekélyebb lesz a víz. A régi kőruganyig seregnyi remek helyet találunk, szinte bármilyen békés vagy ragadozó halra horgászhatunk. Nem árt odafigyelni a közlekedésre, a régi rugany már horvát terület. Ugyanennek a víznek a felső folyása már megint magyar föld. Ha a betonúton tovább haladunk Bélavár felé, további másfél km után egy betonúton balra fordulva érkezünk le a vízhez, amely itt is ér véget. Az út végén már a kavicsbánya tavai húzódnak.

Szinte állóvíz

Az idilli vízház

Állóvízi horgászhelyek a közelben: Kis túlzással minden környékbeli településen található remek horgászvíz, köszönhetően a lefűződött mederszakaszoknak, a sóderbányászat után hasznosított bányatavaknak, vagy a patakokon duzzasztott horgásztavaknak. Vízvártól a legtávolabbiak sincsenek 20-30 perc autózásnál messzebb, és az esetleges drávai áradás, vagy a folyó szélsőségesen alacsony vízállása esetén garantált fogást biztosítanak. Természetesen minden Dráva menti falunak vannak remek parti horgászhelyei az élővízen, de itt nincs lehetőség az összes felsorolására.

A legnépszerűbb horgász vizek a következők:

Bélavári kavicsbányatavak: 4,5 km. Az 5 hektáros víz több kisebb-nagyobb hajdani bányató természet által visszahódított egysége. Szép természeti környezet, figyelemre méltó csukák. Részletesebb info a 82/723 103-as telefonon kérhető.

Térképen (nagyításhoz kattintson):

1

Heresznyei-öböl: 6 km. A szomszéd faluban található szarv alakú Dráva öböl. Szinte egész évben állóvízként viselkedik, benne az összes drávai halfaj megtalálható. Vize mély, tiszta, partról sok helyen horgászható.

Térképen:

2

Bolhói tőzegbánya tó: 10 km. Viszonylag sekély, 1,8 hektáros, kissé feltöltődött, sötét vizű tó, szép természeti környezetben. A tavat mindent szakító, megfoghatatlan, legendás harcsa lakja. Fogható halak: kárász, keszeg, ponty, amur, süllő, csuka és a nagy harcsa.

Tel: 82/463 150

Térképen:

3

Somogyudvarhelyi bányatavak: kb. 13,5 km. Gyönyörű erdős területen fekvő, szigetekkel tarkított, 7,7 hektáros víz, benne ponty, amúr, csuka, süllő, harcsa, feketesügér, keszeg.

Honlapjuk: http://somogyudvarhelyi-dkb-horgaszeg.webnode.hu/

Térképen:

4

Babócsai Erzsébet-sziget: 18 km. Babócsáról elég nehezen megközelíthető, de nagyon szép horgászvíz, a Dráva egyik lefűződött öble. Minden drávai halfaj fogható, kiemelkedő amur állománya, kapitális egyedekről híres.

Térképen:

5

Háromfai horgásztó: 22 km. Az egész országban ismert horgásztó, híres bojlis paradicsom. A tóra egyedi szabályok vonatkoznak, részletek honlapjukon: http://haromfalake.hu/horgaszrend-arak/

Tel: 70/553-27-58

Térképen:

6

Barcsi Ódráva: 24 km. Régi Dráva meder, szinte teljesen állóvíz, kiemelkedő halállománnyal, mint ponty, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, sügér. Vize kissé iszapos, tökleveles, nyár közepére vízi növényekkel erősen benőtt. A meder az államhatár is, érdemesebb a hazai oldalon horgászni.

Részletek: http://barcs-horgasz.hupont.hu/2/o-drava#ixzz3JtHTguO7

Térképen:

7

Barcs, Kisbók, Nagybók (Vöröspart): 29 km. Két, hajdani Dráva ág, Barcs határában. Intenzíven telepített vizek, kiemelkedő halállománnyal, gyönyörű tájban.

Részletek: http://barcs-horgasz.hupont.hu/3/kisbok

Térképen:

8